Az elmúlt egy-két évben a Világháló látványosan megváltoztatta azt, hogy miként kommunikálunk a célközönségünkkel. Jelenleg az úgynevezett „közösségi média forradalmának” lehetünk tanúi. Az új internetes eszközök lehetővé teszik, hogy a cégek sokkal emberközelibb viszonyba kerüljenek ügyfeleikkel. Ennek a folyamatnak pedig az egyik legjelentősebb következménye az adott márkába vetett bizalom növekedése.

Fontos, hogy az erdélyi vállalkozások, alapítványok, egyesületek ne csupán szemlélői legyenek a közösségi média forradalmának, hanem részesei, haszonélvezői is.
Az OKOS konferencián többek között arról beszélgetünk, hogy miként lehet eligazodni az internetes kommunikáció olykor igencsak kusza útvesztőiben, hogyan lehet kialakítani egy kedvező képet cégünkről az Interneten, illetve hogyan lehet üzenetünket virtuális környezetben a leghatékonyabban továbbítani célközönségünk felé.
Továbbá rendkívűli hangsúlyt helyezünk a résztvevők igényeire. Ezért a 2009-es rendezvény után megkértünk mindenkit, hogy fejtse ki véleményét, gondolatait a konferenciával kapcsolatban, egy rövid online kérdőív kitöltése által. Ezen ötletek, javaslatok figyelembevételével, alkalmazásával szervezzük meg az OKOS 2.0 konferenciát.
Az OKOS 2.0 konferencia helyszíne a marosvásárhelyi Perla Hotel.
540394 Marosvásárhely
Dózsa György (Gh. Doja) utca 155
Telefonszám: +40-265-312-270
Weboldal: www.hotel-perla.ro

Legyen Ön egy üzleti úton, városnézőben vagy csak egyszerűen átutazóban, a nemrég épült négy csillagos szálloda a megfelelő választás. A modern berendezéssel és családias légkörrel rendelkezô marosvásárhelyi Perla Hotel kiváló vendéglátó hely minden évszakban és minden alkalomra. A Perla szálloda 22 modernül berendezett szobával várja vendégeit. Ezek közül 2 lakosztály, 4 egyágyas és 16 kétágyas szoba biztosítja a vendégek kényelmét. A mozgássérültek rendelkezésére 2 speciális módon kialakított szoba áll.